MAFITUD tagoknak

Azonosító:

Jelszó:

Készítette: VISUALIA
Hírek
2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007 | 2006 | 2005

Magyar fiatal az idei Nobel-díj átadáson

A Magyar Innovációs Szövetség Balassi Mártont, a MAFITUD tagját, a 19. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny és a 22. Fiatal Tudósok Európai Versenyének győztesét delegálta Stockholmba a Nobel-hétre. Az első szakmai program december 5-én kezdődött, amelynek keretében a világ minden részéből érkezett fiatalok ellátogattak a Nobel Múzeumba, ahol lehetőség nyílt megtekinteni többek között Bárány Róbert 1914-es orvosi Nobel-díj diplomáját és több, különböző időből származó Nobel aranymedált is.

December 6-án a Karolinska Institute-ot látogatták meg a fiatalok, ahol a napot három orvosi témájú előadással kezdték, majd az idei orvosi díjazottak munkáiról hallgathattak előadást abban a teremben, amelyben a végső döntést hozzák a díjakkal kapcsolatban.

Balassi Márton december 7-én reggel tartotta meg szakmai előadását "Nature On Your Screen, vagyis az informatikai modellezés és helyi hálózat az ökológia tanításának szolgálatában" nevű szoftveréről, ill. algoritmusáról. Este Mario Vargas Llosa, irodalmi Nobel-díjas felolvasó estjén vettek részt a fiatalok.

December 8-án a fizikai, kémiai és közgazdasági Nobel-díjasok, így Prof. Geim és Prof. Novoselov, a grafén feltalálói, valamint Prof. Diamond, Prof. Mortensen és Prof. Pissarides piackutatók előadásait hallgatták meg a résztvevők.

December 9-én este a Nobel Alapítvány fogadása következett, ahol lehetőségük volt a fiataloknak a Nobel-díjasokkal, többek között Akira Suzuki professzorral, családtagjaikkal és sok esetben a tanítványaikkal is beszélni, eszmét cserélni.
December 10-én került sor a hét fénypontjára, a Nobel-díj átadására, majd az azt követő díszvacsorára a Városházán, mintegy 1300 résztvevővel.
Vissza A lap tetejére

20. IFJÚSÁGI TUDOMÁNYOS ÉS INNOVÁCIÓS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY (2010/2011-es tanév)

Kik indulhatnak? - Egyénileg vagy kétfős csapatba szerveződve pályázhat minden 1990. október 1. és 1997. augusztus 31. között született fiatal. Egyetemisták, főiskolások közül csak elsőévesek vehetnek részt a versenyen, akkor, ha a munkájukat az egyetem, főiskola megkezdése előtt elkezdték. Pályázhatnak határon túli magyar fiatalok is.

Mit lehet nyerni?
I. díj: (max. három) havi 30 000 Ft-os ösztöndíj egy évig
II. díj: (max. három) havi 20 000 Ft-os ösztöndíj egy évig
III. díj: (max. négy) havi 10 000 Ft-os ösztöndíj egy évig
a fiatalok szakmai, tudományos továbbfejlődésének támogatására.

A legfiatalabb díjazott megkapja a Siemens Zrt. 100 000 Ft-os, egyösszegű Junior Ösztöndíját is. A legjobb pályamunkát beadott határontúli pályázó a Magyar Innovációs Szövetség egyösszegű, 100 000 Ft-os ösztöndíját kapja meg.
Az első és második helyezett fiatalok által kijelölt egy-egy tanár egyszeri 100 000 Ft-os ösztöndíjban részesül.

Az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 1-3. helyezettjei a felsőoktatási intézmények döntése alapján 25 többletpontot kaphatnak a felvételi eljárás folyamán.

A legjobb három pályázat lehetőséget kap 2011. szeptember 23-28. között Helsinkiben, az EU által, rendezendő "Fiatal Tudósok Versenyén" való részvételre, ahol további értékes pénz- és különdíjakat lehet nyerni (3500-7000 euró).
A versenyen kiválasztott tehetséges fiatalok további nemzetközi versenyeken, utazásokon vehetnek részt, többek között pl. a nagy teljesítményű és felhasználóbarát számítástechnikai projektet kidolgozó pályázók közül 1 lány és 1 fiú, a Google zürichi központjába látogathat.

Mivel lehet nevezni? - Pályázni lehet műszaki, természettudományi, informatikai, környezetvédelmi, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, ill. tudományos munka eredményével. A versenyen bármilyen egyéb versenyre vagy pályázatra készített pályamunkával, ill. műszaki alkotással is részt lehet venni.

Hogyan kell jelentkezni? - A kidolgozandó téma vázlatát legfeljebb 2 gépelt oldal terjedelemben  kell benyújtani levélben vagy e-mail-en, ill. személyesen 2011. január 7-én, 15 óráig beérkezően. A borítékon, illetve az e-maiben fel kell tüntetni, hogy "INNOVÁCIÓS VERSENY".

A nevezésnek tartalmaznia kell: a kiválasztott kutatási vagy fejlesztési témát, a megoldásra irányuló javaslatot, az elérendő célt, a konkrét megvalósítás módját, továbbá: a résztvevő(k) nevét, születési időpontját, lakcímét, telefonszámát, e-mail címét, nyelvtudását; iskolájának (munkahelyének) nevét és címét; a konzulens, vagy felkészítő tanár nevét, lakcímét, e-mail címét és telefonszámát.

Kik döntenek? - A pályázat elfogadásáról a tudományos vagy műszaki cél, ill. színvonal és a kidolgozhatóság figyelembevételével határoz a bírálóbizottság. A döntésről minden pályázó értesítést kap 2011. február 4-ig.

Hogyan tovább? - Az I. fordulóban elfogadott pályázatok tudományosan megalapozott, részletes kidolgozását, ill. a fejlesztés eredményét 2011. május 4-én, 15 óráig beérkezően kell beküldeni a verseny titkárságára. Csatolni lehet a bemutatást elősegítő saját készítésű modelleket, műszaki megoldásokat, kísérleti berendezéseket.

Mit értékelnek? - A probléma megközelítésének eredetisége és kreativitása; a kidolgozás alapossága, ill. tudományos értéke; az írásos anyag, ill. műszaki alkotás (vagy modell) színvonala, ill. az elkészített eszköz működőképessége; a projekt befejezettsége (koncepció, konklúzió) és hasznosíthatósága; az eredmények világos értelmezése.

Egyéb tudnivaló? - A legjobb munkákat a pályázók a Duna TV "Heuréka, megtaláltam" c. külön-műsorában személyesen mutatják be. A bemutatásra alkalmas pályaműveket kétnapos kiállításon tekinthetik meg az érdeklődők 2011. júniusában, a Csodák Palotájában. Az ünnepélyes díjátadásra a kiállítás megnyitóján kerül sor.
A pályázatok kidolgozását vállalatok, intézmények anyagilag támogathatják. A verseny szervezői közreműködnek az indokolt költségek megtérítésében.

A verseny fővédnöke:
Dr. Hoffmann Rózsa, államtitkár, Nemzeti Erőforrás Minisztérium

A Verseny támogatói: Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Iparfejlesztési Közalapítvány, Puskás Tivadar Közalapítvány, Magyar Szabadalmi Hivatal, Google, Magyar Telekom Nyrt., GE Hungary,  3DHISTECH Kft.
Siemens Zrt., EGIS Gyógyszergyár Nyrt., Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt., 77 Elektronika Kft., Innomed Medical Zrt., Ericsson Magyarország, Sanatmetal Kft., NI Hungária Software és Hardware Kft., Covent Tőke Befektető Zrt., Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége, Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés

Médiatámogatók: Duna TV, Világgazdaság, Csodák Palotája
Vissza A lap tetejére

Miniszterelnöki gratuláció Európa legjobbjainak

Orbán Viktor miniszterelnök gratuláló levelet küldött Balassi Márton István és Horváth Dávid MAFITUD-tagoknak, abból az alkalomból, hogy első díjat nyertek szeptemberben a 22. Európai Fiatal Tudósok Versenyén, Lisszabonban, Nature On Your Screen című munkájukkal.

A fiatalok a Magyar Innovációs Szövetség által kiírt, 19. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért első helyezésükkel kaptak lehetőséget az európai döntőn való részvételre.
Vissza A lap tetejére

A köztársasági elnök személyesen fogadta a nemzetközi innovációs versenyeken kiemelkedő eredményeket elért fiatalokat

A Magyar Innovációs Szövetség által kiírt Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyén díjazott ifjú tehetségek nemzetközi innovációs versenyeken elért eredményei alapján a 2010-es év a legsikeresebb évnek tekinthető. A Magyar Innovációs Szövetség ajánlására Dr. Schmitt Pál, köztársasági elnök 2010. október 21-én, a Sándor Palotában személyesen fogadta a következő fiatalokat:
- Balassi Márton István és Horváth Dávid, European Union Contest for Young Scientists -  I. hely, Nature On Your Screen című munkájukkal,
- Sugár Krisztina és Simon Dávid Szabolcs, INTEL International Science and Engineering Fair - II. hely + egy kisbolygó elnevezése a fiatalokról, akik hulladékhő pumpát készítettek,
- Kajtár Máté, International Sustainable World (Energy, Engeenering & Environment) Project Olympiad) - arany medál, a földalatti veszélyes folyadékot tároló tartályok nagy pontosságú hiba-meghatározásának ötletével.

A találkozóra a fiatalokat elkísérte dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, dr. Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója, valamint Ivánka Gábor, MAFITUD-vezető.

A köztársasági elnök az öt fiatalnak átnyújtotta az általa alapított díszoklevelet. Úgy fogalmazott: a fiatalok be tudták bizonyítani, hogy nehéz körülmények között is lehet világra szólót alkotni. Schmitt Pál hangsúlyozta: a minőségi oktatás, a kutatás, az innováció, a kreativitás az, ami meghatározza egy nemzet erejét. Az államnak pedig, az ereje szerint, a maximumot kell fordítania az oktatásra. Az államfő kiemelte: amikor kezet fog a fiatalokkal, érezzék úgy, hogy azzal minden magyar ember elismerését kapják.

Az ünnepség után kötetlen beszélgetésre került sor, köztársasági elnök úr megmutatta a küldöttségnek a Sándor Palota termeit is. A küldöttség nevében dr. Pakucs János a fiatalokról Houstonban, San Joséban, ill. Lisszabonban készült fényképeket, valamint az innovációt jelképező porcelánt nyújtott át a köztársasági elnök úrnak.

A Magyar Innovációs Szövetség 2010. november 10-én, a Magyar Szabadalmi Hivatalban hirdeti meg a 20., jubileumi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyét.
Vissza A lap tetejére

Kutatók éjszakája - Science Café

2010. szeptember 24-én a Kutatók éjszakája programsorozat keretében, a Barabás Villában, Science Café várta az érdeklődőket.

A Science Café célja volt, hogy a látogatók leülhessenek egy kávéra a kutatóval, aki megmutatja kedvenc szerkezetét, makettjét vagy a kutatás során használt egyik eszközét. Ide a Magyar Fiatal Tudósok Társaságának képviseletében Hunyadi Áron és Kajtár Máté hozta el hazai és nemzetközi díjat nyert találmányait. Általuk a látogatók megismerhették az egykulcsos bankajtó-zárat, illetve azt, hogy hogyan lehetséges földalatti, veszélyes folyadékot tároló tartálynál a hibát a legpontosabban meghatározni.
A Science Café mellett a látogatók színes előadások közül is választhattak, többek között választ kaphattak Bölcsek köve-e a nanotechnológia? kérdésre, Gyulai József, a MISZ elnökségi tagjának előadásában, illetve meghallgathatták Náray-Szabó Gábor "Fenntartható fejlődés" című előadását.

A Barabás Villa neoklasszikus épülete kiváló helyszínt nyújtott a program záró eseményének, a bálnak is, ahol maguk a kutatók mutatták be - a nézőket is bevonva - tánctudásukat.
Vissza A lap tetejére

Magyar csapat lett az EU Fiatal Tudósok Versenyének első helyezettje

Az EU Fiatal Tudósok Versenyének 2010. évi döntőjét 2010. szeptember 24. és 28. között rendezték meg Lisszabonban. A 30 ezer, 15-20 év közötti fiatalból kiválasztott 125 pályázó között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a 2009/2010. évben megrendezett 19. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny három első díjas pályázatának készítői képviselték.

A négy lépcsős európai ifjú tudósok versenyének az első két fordulóját a résztvevő országok bonyolítják, és az itt kiválasztott legjobb 2-3 pályamunkáról a nemzetközi bírálóbizottság mond véleményt. Ezt követően a kiválasztottak háromnapos, kiállítással egybekötött prezentáción vesznek részt, ahol a nemzetközi zsűri személyes konzultációk során alakítja ki a végleges sorrendet.

Az idei európai döntőre, a negyedik fordulóra, 37 országból 85 pályázat készítőit hívták meg. A lisszaboni döntőn Balassi Márton az ELTE 2. éves, a BME első éves és Horváth Dávid a BME 2. éves hallgatója által kifejlesztett "Informatikai modellezés és helyi hálózat az ökológia tanításának szolgálatában" c. szoftver I. díjat nyert, valamint részt vehetnek a jövő évi London International Youth Science Forum-on. A díjat Ms Anneli Pauli, az EU K+F főigazgató-helyettese, José Mariano Gago, tudományos technológiai és felsőoktatási miniszter és Isabel Alçada, portugál oktatási miniszter nyújtotta át.
A 7000 eurós fődíjért a fiatalok egy olyan számítógépes oktatási modellt dolgoztak ki, amely az eddigi gyakorlati tapasztalatok szerint az általános iskolától a gimnáziumokig sikerrel használható. A modell elsősorban a természettudományi, azon belül a biológia oktatás hatékonyságát növeli.

A program az eddigi számítógépes, ill. internetes rendszereknél egyszerűbb és a felhasználók részére egyidejűleg játékos és gyors tanulási lehetőséget biztosít. A nemzetközi zsűri kiemelten értékelte a program egyszerűségét könnyű használhatóságát. Akár hálózatban, esetleg interaktív táblán vagy szavazógéppel kiegészítve is alkalmazható. Külön érdeme a munkának, hogy gyakorlati változtatás nélkül bármelyik országban használható.

Ezzel az első díjjal Magyarország megerősítette előkelő 3. helyét a résztvevő 37 európai ország éremtáblázatán, amely az elmúlt 16 évben elért díjakra, ill. különdíjakra vonatkozik.
A következő, 2010/2011. évi, 20. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt november elején hirdeti meg a Magyar Innovációs Szövetség a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal közösen.
Vissza A lap tetejére

London International Youth Science Forum (LIYSF)

A LIYSF idén 52. alkalommal rendezte meg londoni konferenciáját, melyen Magyarországot Erdélyi Soma, MAFITUD-tag képviselte, aki a 18. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyen 2. helyezést ért el Intelligens Duplo, a 19. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyen pedig 3. helyezést ért el HidRoBot című pályamunkájával. A részvételt a Magyar Innovációs Szövetség és a British Council biztosította.

A fórumon közel 50 ország majdnem 300 - a tudományok iránt elkötelezett - fiatalja vett részt. A rendezvénynek az Imperial College London adott helyet július 28-tól augusztus 11-ig. A rendezvény megnyitóján Ivánka Gábor, a Magyar Fiatal Tudósok Társaságának vezetőségi tagja, az Ifjúsági Verseny zsűrijének tagja képviselte a Magyar Innovációs Szövetséget.

A Science Forum Bazaaron Erdélyi Soma 60 társával együtt bemutatta kutatómunkájának poszterét, így a fiatalok megismerhették egymás kutatásait is. Soma posztere két - az innovációs versenyre nevezett - robotjának összehasonlításáról, robotépítési módszerek szembeállításáról szólt.
A kéthetes program alatt sok érdekes előadást hallgattak meg a résztvevők, fő témák voltak: a globális felmelegedés, légszennyezés, fúziós energia és a jövő energiaforrásai. A szervezők igyekeztek a tudomány minden szegletének híres előadóit meghívni, így a fiatalok hallhattak előadást úttörő szemsebésztől, kémiai fényforrások kutatójától, valamint a nano-világba is elkalandozhattak.

Több modern kutatóhelyet és egyetemet is felkerestek, mint pl. Európai Bioinformatikai Intézet, Cambridge, University of Kent, Imperial College London.

Az utolsó nap fontos eseménye volt a Participants' Forum, ahol a résztvevők egymással vitatkozhattak a jelen kor aktuális kérdéseiről, mint pl. a tudomány-vallás kapcsolata, a tudomány és az etika viszonya vagy a túlnépesedés.
Vissza A lap tetejére

25. Kínai Ifjúsági Tudományos Technológiai és Innovációs Verseny

2010. augusztus 6-13. között, a 25. CASTIC-on (China Adolescents Science and Technology Innovation Contest), a kínai ifjúsági tudományos technológiai és innovációs versenyen Hunyadi Áron, a Magyar Fiatal Tudósok Társaságának (MAFITUD) tagja vett részt, továbbá Sugár Krisztina és Simon Dávid Szabolcs, akik az Intel ISEF Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen nyerték el a jogot a részvételre, különdíjként. A magyar küldöttséget Burus Tünde, a MAFITUD vezetőségi tagja, a Magyar Innovációs Szövetség munkatársa vezette.
A kiállítással egybekötött verseny Kína Guangdong tartományának fővárosában, Guangzhouban (Kanton) került megrendezésre. A CASTIC versenyen több mint 500 kínai fiatal vett részt az ország minden részéről, valamint közel 50 nemzetközi résztvevő is csatlakozott a megmérettetéshez vendégként, 14 országból.

A kínai munkák jelentős hányada környezetvédelmi és mezőgazdasági természetű volt, nem egy munka az állatról-emberre terjedő betegségek visszaszorításával és az ivóvízminőség javításával foglalkozott. A Kínán kívülről érkezett résztvevők között volt, akik a pengetős hangszerek különböző hangszínét vizsgálta, volt, aki egy békapopuláció kihalását modellezte.
A kiállítás alatt szervezett programok keretében a résztvevők ellátogattak többek között a Guangdong Múzeumba, a Whampoa Katonai Akadémiára és a Pearl River sörgyár-múzeumba is.
Vissza A lap tetejére

A Magyar Fiatal Tudósok Társaságának 9. országos találkozója

2010. szeptember 10-én, 16 órától Budapesten, a Millenáris Parkban, Makadám Mérnök Klubban rendezzük meg a Magyar Fiatal Tudósok Társaságának következő találkozóját.
Program (word, 39 KB) »
Vissza A lap tetejére

Francia tanulmányút

Kajtár Máté, MAFITUD tag "Veszélyes folyadékok biztonságos tárolása a föld alatt" című pályamunkájával az EU Fiatal Tudósok Versenyének tavalyi, párizsi döntőjén a Francia Országos Kutatási Központ (CNRS) különdíjaként egy szakmai tanulmányutat nyert.

A tanulmányútra 2010. július 4-7. között a franciaországi Grenoble és Modane városokban került sor, külföldi fiatalok részvételével.

A diákoknak lehetőségük nyílt kutatóintézetek megtekintésére, ahol nemcsak az elméleti kutatásokat, hanem mérnöki megvalósításukat is megismerhették. Az alábbi intézmények munkájába nyertek betekintést a fiatalok:
- Institut Laue Langevin,
- European Synchrotron Research Facility,
- SPINTEC Laboratory,
- ONERA,
- Laboratoire Souterrain de Modane.
Vissza A lap tetejére

22. EU Fiatal Tudósok Versenye

A 19. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny zsűrijének javaslata értelmében a 2010. szeptember 24-29. között, Lisszabonban megrendezésre kerülő "22. EU Contest for Young Scientists" döntőjében az alábbi három, első helyezett pályázat képviselheti Magyarországot:

- Izomhuzal motor (pályázó: Böröczki Zoltán István)
- Informatikai modellezés és helyi hálózat az ökológia tanításának szolgálatában (pályázók: Balassi Márton és Horváth Dávid)
- Vastagbéldaganatok perifériás vérben kimutatható mRNS markere (pályázó: Molnár Anna).

Az EU-versenyre kiutazó delegációt Ivánka Gábor, a Magyar Fiatal Tudósok Társaságának vezetőségi tagja, a verseny zsűrijének tagja fogja vezetni.

A versenyzők első szakmai felkészítését a delegáció vezetője, illetve dr. Antos László, ügyvezető igazgató tartotta 2010. június 18-án, Szövetségünk székhelyén. A megbeszélésen a fiatalok által készítendő poszterről, illetve a versennyel kapcsolatos feladatokról esett szó.
Vissza A lap tetejére

A 19. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjátadási ünnepsége

Dr. Dux László, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, számos protokoll vendég, érdeklődő, valamint a sajtó képviselőinek jelenlétében került sor a 19. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjátadási ünnepségére 2010. június 10-én, a budapesti Millenáris Park B épületében, a Csodák Palotájában.

A rendezvényt Dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) tiszteletbeli elnöke, a szervezőbizottság elnöke nyitotta meg. Kiemelte, hogy ez a verseny a sokfajta tehetség közül a kreatív tehetséget keresi, illetve kutatja fel. Ezen kreativitás alapján az elmúlt 15 évet összegezve az EU-döntőn elért helyezések alapján 33 ország közül Magyarország a 2-3. helyen áll. Továbbá beszámolt arról a sikerről is, hogy most már 4 magyar fiatalról elnevezett földközeli kisbolygó kering a Nap körül.
Az ünnepségen prof. Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter nevében Dr. Dux László, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár mondott köszöntőt. Hangsúlyozta, hogy az új minisztérium céljai között továbbra is fontos szerepet kap a tehetségek felkarolása. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium mindent meg fog tenni, hogy a mai felgyorsult világban az erőforrások legcélszerűbb felhasználása mellett, a fiatalokra is több figyelem irányuljon.

Ezt követően Prof. Ormos Pál, az MTA SZBK főigazgatója, a zsűri elnöke értékelte a bírálóbizottság munkáját. A tavalyi 86-hoz képest idén tovább nőtt a beérkezett pályázatok száma, 91-re. Hangsúlyozta, hogy a tehetség nem pusztán a feltalálást jelenti, hanem az elgondolt ötleteket meg is kell valósítani. A játékosság, kísérletező kedv fontos tulajdonság, melyet a zsűri tagjai is megőriztek, és ezt előszeretettel alkalmazzák is egy-egy prototípus kipróbálásakor a zsűriüléseken.
 
A kiemelt dicséretben részesített és kiállított pályamunka készítőit, valamint a díjakban részesült fiatalok neveit és pályázataikat Pomezanski György, a Felkínálom Alapítvány elnöke, a zsűri tagja ismertette.

A MISZ különdíjában részesült, mint a legeredményesebb határon túli magyar fiatal:
- Beltenyészet a XXI. században? (pályázó: Bartha Noémi Eszter)

Az I., II. és III. díjakat Dr. Dux László és Prof. Ormos Pál adta át.

III. díjban részesült:
- Méhszívó berendezés méhrajok befogására (pályázó: Hajdu Gergő), a díjhoz gratulált Dr. Gordos Géza, a díjat felajánló MTESZ elnöke is. Füstös Géza, üzletfejlesztési vezető a Siemens Zrt. által felajánlott Siemens Junior Díjat is átadta Hajdu Gergőnek.
- HomeEKG rendszer (pályázó: Orgován József), a díjhoz gratulált Dr. Gordos Géza, a díjat felajánló MTESZ elnöke is.
- HidRoBot (pályázók: Erdélyi Soma és Kovács Dániel), a díjhoz gratulált Dr. Gordos Géza, a díjat felajánló MTESZ elnöke is.
- Méregből gyógyszert (pályázó: Juhász Dorottya). A díjhoz gratulált Dr. Kuti László, a díjat felajánló Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke is.

II. díjban részesült:
- A kerékpár újragondolása, egy új környezettudatos közlekedési eszköz, a Step'n'Roll (pályázó: Lipécz Ádám). A díjhoz gratulált Dr. Kőhalmi Zsolt, a díjat felajánló Puskás Tivadar Közalapítvány elnöke is.
- CapControl (pályázó: Gyöngyösi Tamás). A díjhoz gratulált Jakab Roland, a díjat felajánló Ericsson Magyarország Kft. marketing és kommunikációs igazgatója is.

I. díjban részesült, és részt vehet az EU Fiatal Tudósok Versenyén, Lisszabonban:
- Molnár Anna, aki a rosszindulatú vastagbél daganatok szűrésére fejlesztett ki egy új, érzékenyebb és pontosabb módszert. A daganatos bélhámsejtek elváltozásainak információi bekerülhetnek a nyirokcsomóba, ahol az immunsejtek felfogják ezeket, majd a vérbe kerülve, mint fehérvérsejtek hordozzák az ezekre előkészített immunválaszt. A fiatal által elvégzett vizsgálatok szerint a teljes genomszűrés alapján lehetséges a helyi betegségekre jellemző vérbeli molekuláris markerek azonosítása. A díjhoz gratulált Dr. Simig Gyula, a díjat felajánló Egis Gyógyszergyár Nyrt. kutatási igazgatója is.
- Böröczki Zoltán István, aki egy új típusú elektromos motort készített, mely nem a hagyományos (elektromágneses) módon, hanem termodinamikai elven működik. A motor meghajtását izomhuzalok végzik, melyek hő hatására összehúzódni is képes memóriahuzalok. Az összehúzódás során a huzalok munkavégzésre is képesek, ezt használta fel a pályázó forgómozgás előállításához. A díjhoz gratulált Posteinerné Toldi Márta, a díjat felajánló MSZH elnökhelyettese is.
- Balassi Márton István és Horváth Dávid, akik egy számos iskolatípusban sikerrel használható számítógépes modellt dolgoztak ki, mely segítségével rekonstruálhatók olyan konkrét esetek, amelyek mélyebb megértése közelebb visz a környezettudatosság megerősödéséhez és a fenntartható fejlődés megvalósításához - melyben az egyéni felelősségen túl a műszaki és természettudományoknak kulcsszerepe van. A díjhoz gratulált Dr. Csopaki Gyula, a főtámogató NKTH elnöke is. Dr. Szabó Gábor a Stockholm International Youth Science Seminarra történő utazást tanúsító oklevelet is átadta Balassi Márton Istvánnak.
Vissza A lap tetejére

Stockholm International Youth Science Seminar

A Magyar Innovációs Szövetség mint a Stockholm International Youth Science Seminar (SIYSS) magyarországi képviselője 2002 óta minden évben delegálhat egy fiatal magyar kutatót a Nobel-díj átadási ünnepségén és az azt megelőző egyhetes stockholmi tudományos fórumon való részvételre.

Az idei kiválasztásra 2010. június 3-án került sor, Szövetségünk irodájában. Kilenc fiatal meghallgatása után a MISZ által felkért négyfős zsűri döntött a részvételről. A zsűri tagjai voltak:
- dr. Kroó Norbert, az MTA alelnöke;
- dr. Csermely Péter, a SOTE professzora;
- Laki Balázs, az ELTE hallgatója, a 2008. évi SIYSS magyar résztvevője;
- Hunyadi Áron, a BME hallgatója, a 2009. évi SIYSS magyar résztvevője.

A döntés értelmében a 2010. decemberében megrendezésre kerülő 35. Stockholm International Youth Science Seminar magyar résztvevője Balassi Márton István, az ELTE Informatikai Karának hallgatója lesz, aki 2009-ben második, idén pedig első díjat nyert az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen.
Vissza A lap tetejére

Intel ISEF 2009

Sugár Krisztina és Simon Dávid Szabolcs, a Magyar Innovációs Szövetség delegáltjai képviselhetik Magyarországot a 21 éven aluli fiatalok 61. tudományos olimpiáján (INTEL International Science and Engineering Fair (INTEL ISEF)), melyet 2010. május 9-14. között, San Jose-ban (USA) rendeznek. A delegációt Ivánka Gábor, a MAFITUD vezetőségi tagja vezeti. A Magyar Innovációs Szövetség az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjazottjait 1995 óta, minden évben kijuttatja erre a neves tudományos eseményre.

Sugár Krisztina és Simon Dávid Szabolcs a "Hulladékhő pumpa" című pályázatukkal vesznek részt a versenyen. A világ 40 országából meghívott, több mint 1200 fiatal versenyző felkészültségéről a kiállítással egybekötött döntőn a neves zsűritagok személyes interjúk során győződnek meg, és ez alapján alakítják ki a végleges sorrendet.

A magyar fiatalok előzetes felkészítésében részt vett Závodszky Péter, a Magyar Innovációs Alapítvány elnöke, Spohn Márton, MAFITUD-tag, aki a korábbi években II. és III. helyezést ért el az Intel ISEF-en, Ivánka Gábor, a MAFITUD vezetőségi tagja és dr. Antos László, a MISZ ügyvezető igazgatója.
Vissza A lap tetejére

Campus Party Europe

Április 14-18. között Madridban tartották a Campus Party Europe nevű rendezvényt, a Spanyol Tudományos és Innovációs Minisztérium szervezésében. A spanyol EU-elnökség idejére időzített eseményre összesen 800 fiatalt hívtak meg az EU 27 tagállamból. Az eseményen 3 MAFITUD-tag is részt vett (dr. Lukács Manuéla, Nickl István és Gilyén András). Mindhárman korábbi projektjeik elismeréseképpen kaptak meghívást az eseményre.
A rendezvényen elsősorban három fő témára, az innovációra, a tudományra és a digitális kreativitásra fókuszáltak. A tematikus színpadokon egész nap különféle előadásokat lehetett hallgatni, ahol a technika legaktuálisabb fejleményeiről és kihívásiról volt szó. Többek között a digitális kreativitás témakörében Sebastian Sylwan, a Weta Digital technológiai igazgatója tartott érdekfeszítő előadást az általa igazgatott, digitális filmes grafikával foglalkozó cég legújabb sikerfilmjéről, az Avatarról. Prezentációjában még nyilvánosságra nem hozott, a kulisszák mögött készült felvételeket is megtekinthettek a jelenlévők.

Lehetőség nyílt a résztvevők számára saját munkájuk prezentálására is, valamint volt egy kiállítási terültet is, ahol ki-ki bemutathatta saját fejlesztésű robotját.
Vissza A lap tetejére

NOVATECH.COM 5.0 INNOVÁCIÓS TECHNOLÓGIAI ÜZLETI TERV VERSENY
az „Intel Berkeley Technology Entrepreneurship Challenge” program része

Témakörök
- félvezetők, gyártás, hardware
- mobil és wireless
- digitális otthon és fogyasztói elektronika
- kiskereskedelmi és fogyasztói szoftverek
- vállalati szoftverek és IT
- energia- és áram-előállítás
- nanotechnológia
- biotechnológia

Díjak
Hazai döntő: 1. hely: 500 000Ft, 2. hely: 500 000 Ft
Regionális döntő: 1. hely: 20 000 USD, 2. hely: 10 000 USD
Világdöntő: Intel és egyéb kockázatitőke-befektetés

Határidők 2010-ben
- június 21.: 2 oldalas összefoglaló beadása (elektronikusan, angolul)
- július 1.: továbbjutók közzététele
- augusztus 18.: üzleti tervek beadása (angolul)
- október: regionális döntő a két legjobb hazai csapat számára, (2-2 fő részvételét a szervezők fizetik.)
- november: világdöntő Berkeley-ben (USA), a két legjobb regionális csapat számára

Jelentkezés: Magyar Innovációs Szövetség, e-posta: innovacio@innovacio.hu
telefon: 453-6572, jelentkezési lap, útmutató és értékelés: www.innovacio.hu
példák: www.bimtbg.com

A 2-4 fős csapatban legalább egy főnek felsőfokú képzésben kell részt vennie.
A pályázók üzleti tervükhöz fűzödő minden joga fennmarad.

Konzultáció
Magyar Innovációs Szövetség (innovacio.hu)
Innostart Alapítvány (innostart.hu)
Főiskolás és Egyetemista Vállalkozók Országos Szövetsége (fevosz.hu)

Támogatók: INTEL Co., Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium
Médiatámogató: Világgazdaság

A kaliforniai döntőre kijutott magyar csapat 2007-ben.
Vissza A lap tetejére

Aranyérem egy magyar fiatalnak a fenntarthatóság olimpiáján

A 3. I-SWEEEP (International Sustainable World (Energy, Engeenering & Environment) Project Olympiad) elnevezésű nemzetközi tudományos verseny döntőjét 2010. április 14-19. között rendezték meg Houstonban, Texas államban. A 70 országból kiválasztott több mint 1000 diák között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal főtámogatásával megrendezett 18. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny egyik első díjas pályázója képviselte.

A megmérettetést két korcsoportban rendezték meg: az elsőben 9-12. osztályos diákok vehettek részt a világ bármely országából, a másodikban pedig csak az USA-ból versenyezhetnek a 6-8. osztályos tanulók.

A 3 kategóriában (környezetvédelem, mérnöki, energia) meghirdetett verseny többlépcsős. Az egyes országok által kiválasztott legjobb pályamunkákról a nemzetközi bírálóbizottság előzetesen kap egy angol nyelvű leírást. Majd ezt követően a kiválasztottak egy többnapos, kiállítással egybekötött versenyen vesznek részt, ahol a nemzetközi zsűri személyes interjúk során alakítja ki a végleges sorrendet.

A világversenyen Kajtár Máté - a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanulója - "Veszélyes folyadékok biztonságos tárolása a föld alatt" című munkájával, a környezetvédelem kategóriában - melyben a legtöbben indultak -, kivételes teljesítményéért aranyéremben részesült, mely 1000 dollár pénzjutalommal is jár. A díjátadó ceremóniát április 19-én tartották Houstonban, ahol a díjat Texas állam parlamenti képviselője, Dr. Alma A. Allen adta át a magyar díjazottnak.
A tűz- és robbanásveszélyes, és környezeti szempontból káros folyadékok földalatti, biztonságos tárolását az utóbbi években duplafalú tartályokkal oldják meg. A pályázó által javasolt ötlet költségkímélően és nagy biztonsággal megoldja mindazon problémákat, amelyeket ezen tartályok alkalmazása felvet. Triplafalú műanyag kompozit tartályokat vezetne be a gyakorlatba, melyek előnyei, hogy pl. lyukadás esetén azonnal eldönthető, hogy a külső vagy a belső köpeny sérült-e. Míg a külső fal sérülésekor duplafalú tartálynál körbe kellett ásni az egész tartályt, az új módszerrel a külső köpenyt szegmensekre osztanák, így elegendő csak a sérülés helyén kiásni a tartályt.

A 2009/2010. évi, 19. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjazottjainak kétnapos kiállítása júniusban kerül megrendezésre a Millenáris Parkban található Csodák Palotájában.

Vissza A lap tetejére